Alanyi adómentesség értékhatárának számítása

Közeledik az év vége, így az utolsó negyedévben mindenkinek érdemes ellenőriznie, hol is tart az alanyi adómentesség értékhatárához képest. Persze, csak ha meg akarja tartani jövőre is az áfamentességét. Előleg, átmeneti szabályok, teljesítési időpont kezelése… Csak néhány fontos szabály, hogy pontosan tudj számolni.

Értékhatár

Az alanyi adómentességgel már csak annak okán érdemes gyakran foglalkozni, hogy sok-sok vállalkozás tartozik ide, különösen azóta, mióta az éves bevételi értékhatárok jelentősen megemelkedtek. Mint ismeretes, a bevételi értékhatár

  • 2026. évben 20 millió forint,
  • 2027. évben 22 millió forint,
  • 2028. évben pedig 24 millió forint.

Az alanyi adómentesség értékhatárának számításakor a hétköznapi nyelvezetben bevételi értékhatárról beszélünk, ugyanakkor az Áfatörvény a teljesített ügyletek ellenértékeként nevesíti ezt a keretszámot. Mindez azt jelenti, hogy a keretszámba csak a már teljesített (részteljesített) termékértékesítések és szolgáltatások tartoznak, és nem a pénzügyi rendezés időpontjával, hanem az Áfatörvény szerint teljesítési időpontokkal.

Az előleg nem tekinthető sem termékértékesítésnek, sem szolgáltatásnyújtásnak, ennek megfelelően az alanyi adómentes értékhatárba nem számít bele.

Viszont a végteljesítésnél a teljes – előleggel növelt – összeg számít bele az értékhatárba. Ez a szabály nehezen rögzül, hiszen az Áfatörvény főszabály szerint adóztatja az előleget, és ebből logikusan az következne, hogy akkor az alanyi adómentes értékhatárba is be kellene számítania.

Példa előleg esetére

Nézzünk az eddigi elméletre egy példát. Adott egy egyéni vállalkozó, aki tűzvédelemmel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt, illetve tűzvédelmi felszereléseket is árul.

Az alábbi táblázat mutatja, hogy milyen ügyletei voltak a 2026. év során, és azt hogyan kell kezelni szja és áfa tekintetében.Olvasd tovább a cikket!A teljes cikk csak előfizetőink számára érhető el. Jelentkezz be a folytatáshoz, vagy csatlakozz az Irányadó előfizetők táborábaElőfizető vagyok, BEJELENTKEZEKELŐFIZETNÉK

További cikkek

áfaalanyi adómentes
2025. december |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

A webáruház működtetése már egyáltalán nem kuriózum, ugyanakkor a webáruházat könyvelő szakember számára áfában továbbra is kihívás. Ez a cikk kimondottan annak a könyvelőnek szól, akinek először kerül az ügyfélkörébe webáruházas vállalkozó. Mire kell odafigyelni, milyen tudást kell elsajátítani, egyáltalán, arányban van-e a webáruházzal járó feladat a díjazással?

Érdekel
áfaalanyi adómentes
2026. október |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

Szinte már mást sem csinálunk év végén, mint számolunk, választunk, nyilatkozunk és bejelentünk. A könyvelők számára a december nemcsak az évzárás előkészítéséről szól, hanem arról is, hogy áttekintsük ügyfeleink adózási lehetőségeit a következő évre. Vannak olyan választások, amelyekkel jelentős adóelőnyt érhetünk el, de egy rosszul megválasztott adózási mód akár évekre is kedvezőtlen helyzetbe hozhatja a vállalkozást. Nézzük meg, milyen, az általános forgalmi adóhoz kapcsolódó választási lehetőségekre érdemes figyelni 2026 végén, a 2027-es évre készülve!

Érdekel