A cím alapján egyértelmű, hogy egy olyan jogsértésről van szó, amit következetesen „üldöz” a NAV, és nemcsak a bírság magas, hanem a kapcsolódó szankciók is súlyosan érinthetik a cégeket. Egy pályázatból való kizárás, vagy a kivaalanyiság elvesztése a bírság sokszorosába is kerülhet. De van-e menekülőút, ha már megtörtént a baj?
Be nem jelentett foglalkoztatott
Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna|
2025. november
|Előfizetői cikk
|#adózás rendje#Egyszerűsített foglalkoztatás
Bejelentési kötelezettség
A munkáltatóknak főszabály szerint a munkavégzés megkezdése előtt be kell jelenteniük az alkalmazottakat a NAV felé.
Ha ezt elmulasztják, adóhatósági eljárás indulhat a foglalkoztatási viszony tisztázására. Ez jellemzően két módon történhet meg:
- Egy helyszíni ellenőrzés során, amikor a dolgozót munkavégzés közben ellenőrzik, és az elektronikus rendszernek köszönhetően azonnal látják, hogy a bejelentés megtörtént-e.
- A hivatalban a rendelkezésre álló adatok alapján, amikor azt látják, hogy a bevallásban levő jogviszony kezdete korábbi, mint a bejelentés benyújtásának dátuma.
Fontos, hogy valójában mindkét esetben megvalósul a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, akár egy rövid időre is.
A szankció azonban igen jelentős az említett két esetben. Mert valójában az első eset tényleg súlyos hiba, míg a második eset lehet akár egy adminisztrációs hiba is, de semmiképpen nem a foglalkoztatás eltitkolása.
Mulasztási bírság
Abban az esetben, ha a helyszínen be nem jelentett alkalmazottat találnak, akkor az adózót kétmillió forintig terjedő mulasztási bírsággal kell sújtani. Ez a bírság felső határa, viszont a „mulasztási bírsággal kell sújtani” kifejezés arra utal, hogy attól nem lehet eltekinteni.
A fent említett második esettel kapcsolatban azonban érdemes tudni, hogy van egy másik út.
Ha a biztosított bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettség késedelmesen, de az ellenőrzés megkezdéséig a tényleges foglalkoztatás teljes időtartamára vonatkozóan teljesítette a cég, akkor az adóhatóság csak késedelmes bejelentés miatt szankcionálhat.
A bírság kiszabása ebben az esetben mellőzhető.
Ha például a dolgozó hétfőn felveszi a munkát, de a könyvelőnek a cég csak kedden szól, hogy „bocs, ezt elfelejtettem mondani”, akkor se gondolkodjunk abban, hogy majd szerdától bejelentjük.
Olvasd tovább a cikket!A teljes cikk csak előfizetőink számára érhető el. Jelentkezz be a folytatáshoz, vagy csatlakozz az Irányadó előfizetők táborába
További cikkek
Kivaalap egyszerűsített foglalkoztatás esetén
A kisvállalati adó két terület adóztatását váltja ki: az eredményesség utáni társasági adót és a foglalkoztatás utáni munkáltatói járulékterheket. Pontosabban a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást. De vajon mi a helyzet az egyszerűsített foglalkoztatás, vagy akár az ekho eseteivel?
ÉrdekelEgyszerűsített foglalkoztatás
Ez a közkedvelt foglalkoztatási forma az elmúlt időszakban többször került a középpontba. A közteher mértéke már a minimálbértől függ, ráadásul februártól a százalékos mértéke is emelkedett. Július 1. után egy újabb módosítás lépett hatályba.
Érdekel