Úgy gondoljuk, hogy messze van még, de kettőt pislogunk, és itt van. Tehát kezdjük a fogalmi rendelkezések tisztázásával, azaz hogy mi az e-nyugta és az elektronikus nyugta között a különbség.
Nyugtákról való adatszolgáltatás szeptember 1-jétől
Közelgő adatszolgáltatás
Közeleg az időpont, amikortól kezdve a kézi nyugtákról adatot kell szolgáltatni. E szabály szerint egy adott napon kiállított nyugtákról az ezt követő harmadik naptári nap végéig összevont, napi és áfakulcsgyűjtő szerint adatszolgáltatást kell teljesíteni. Egy áfakulcsba tartozó értékesítés esetén az adatszolgáltatás egyetlen bevételi adatot fog tartalmazni.
Egyre több számlázóprogram, illetve kizárólag nyugtát előállító program jelenik meg a piacon. Ezek a programok képesek papíralapon és elektronikus úton is a nyugta kiállítására.
Ezek a nyugták a papíralapú nyugtákkal egyenértékűek, nem tekinthetők az e-pénztárgéppel kiállított e-nyugtával azonosnak.
Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben a számlázóprogrammal vagy önálló nyugtaprogrammal kiállított nyugtákról ugyanúgy kell kézileg adatot szolgáltatni, mint a kézzel kiállított nyugtákról.
Vonatkozik ez a kijelentés azokra a nyugtaprogramokra is, amelyek már ki sem nyomtatják a nyugtát, hanem azt közvetlenül a vevőnek elküldik. A nem e-pénztárgéppel előállított nyugtákról egyelőre nincs lehetőség közvetlen adatbeküldésre, tehát a kézi adatrögzítésre minden esetben szükség van. Kétségtelen előnye a programos megoldásnak, hogy a napi összesítést gombnyomásra elkészíti, míg a kézi nyugtákat össze kell napi szinten számolni.
Összehasonlítás
A legfontosabb összefüggés tisztázását követően vessük össze a nyugtát előállító programok és az e-pénztárgép közötti eltéréseket.
| Nyugtaprogram | E-pénztárgép | |
| Beszerzési ár | Minimális | A jelenleg elérhető NAV-os program ingyenes |
| Üzemeltetési költség | Minimális havidíj | Ingyenes |
| Nyomtatással összefüggő költség | Bármilyen nyomtató használható | Az adott e-pénztárgép leírása szerinti nyomtató illeszthető hozzá |
| Adatszolgáltatás | 2026. augusztus 31-ig nincs, utána kézileg kell a megadott NAV-os felületen | Automatikus |
| Kötelező használat | Nem kötelező használni | Egyelőre csak 2028. július 1-jétől kötelező használni annak, aki jelenleg is pénztárgép használatára kötelezett |
| Vevői alkalmazás | Nem szükséges hozzá, e-mail-címre vagy saját vevői alkalmazásra küldheti a nyugtát | Szükséges hozzá, de a vevőnek az alkalmazást nem kötelező használni |
A táblázat alapján jól látható, hogy két megoldás között nem jelentős az eltérés. Az adatszolgáltatási kötelezettség fogja elgondolkoztatni a kézi nyugtát használó adózói kört abban a tekintetben, hogy 2026. augusztus 31. után hogyan tovább.
Lehetőségek
- Marad a kézi a nyugtánál, és vállalja, hogy legalább 3 naponta rögzíti a bevételi adatot. Egy napi szinten piacra járó őstermelő esetén a feladat teljesítése problémás lehet. Valószínűleg ezt a feladatot a könyvelőjére nem tudja hárítani, mivel napi szinten kellene az adatot közölni a könyvelővel. Ha pedig ő vállalja, akkor ezzel az adminisztrációval napi szinten számolni kell, függetlenül attól, hogy önmagában az adatszolgáltatás tényleges teljesítése nem vesz igénybe sok időt. Valószínűsíthető, hogy az adatszolgáltatási határidőből rendszeresen ki fog csúszni, a későbbiekben ez bírságkockázatot hordoz magában.
- Kézi nyugta helyett számlázóprogrammal vagy nyugtaprogrammal állítja elő a nyugtát. A kézi nyugtaadáshoz képest csak annyi a különbség, hogy kell hozzá szoftver és nyomtató is, egyébként kézi adatszolgáltatást kell ugyanúgy teljesíteni. Ahol az üzemeltetés körülményei megfelelőek (zárt tér), ott valós alternatíva. A számlázóprogram bármely okból fennálló üzemképtelensége esetén kézi nyugtát adhat. Az adatszolgáltatás várható elmaradása vagy késedelmes teljesítése ebben az esetben is bírságkockázatot jelent.
- Mindenkinek számlát adok számlázóprogrammal. Ebben az esetben nincs adatszolgáltatási probléma, a program is lehet ingyenes. Ugyanakkor szabályos adattartalmú számlát adni csak akkor lehetséges, ha a vevő név- és címadata megvan. Nagyobb mennyiségű nyugtaadás helyettesítésére (például piacos értékesítés) nem valós alternatíva.
- E-pénztárgép használata. Nincs adatszolgáltatási kötelezettség, viszont akkor is üzemeltetni kell, ha a körülmények nem éppen ideálisak. Egy piacra járó őstermelő esetén, ha szabad ég alatt értékesít, akkor az időjárási körülmények megnehezíthetik a használatot. Itt két eszközre is figyelni kell: a szoftvert tartalmazó telefonnak/notebooknak/laptopnak és a nyomtatónak is üzemkész állapotban kell lennie. Az e-pénztárgép üzemképtelensége esetén kézi nyugtát adhat, ugyanakkor, ha egy helyszíni ellenőrzés azt állapítja meg, hogy a pénztárgép üzemképtelensége az adózónak felróható (például nem töltötte fel az akkumulátort, nem cserélt tinták a nyomtatóban), akkor abból komoly bírság lehet.
Figyelni kell a változásokat
A nyugtaadás témakörében a jogszabályi környezet változhat 2026. év közben is, így például a felhőalapú e-pénztárgép használatára kötelezetti kör kijelölése borítja az előbbi okfejtést. Változhat a szabályozás abban a tekintetben is, hogy a nyugtaprogramokra mégiscsak kialakít a NAV interfészfelületet (bár ennek az esélye nagyon kicsi). Illetve megjelenhetnek a piacon nem NAV-os e-pénztárgép szoftverek is, melyek esetén vizsgálandó, hogy milyen funkciókkal rendelkeznek (például nagyon széles körben fogadnak nyomtatófajtákat).
További cikkek
Kérdés-válasz
Egyéni vállalkozó kőművesmunkát végez. A megrendelő a munkát nem tartotta megfelelőnek...
ÉrdekelÚj transzferárrendelet
Cikkünkben összefoglaljuk a változásokat, illetve ismétlésképpen nézzük meg azt, hogy valójában mely adózói körnek kell ezzel foglalkoznia.
Érdekel