A többmunkáltatós munkaszerződés létesítése

A többmunkáltatós munkaviszony sajátosságai

Az Mt. lehetőséget biztosít arra, hogy a munkaszerződésben a munkáltatói oldalon egyszerre több munkáltató is szerepeljen. A munkáltatók száma nem korlátozott, de a munkavállaló a munkáltatók számától függetlenül egyetlen munkakör ellátására köt munkaszerződést. Ennek megfelelően alakul a munkavállaló munkaideje is, azaz bármennyien is álljanak a munkáltatói oldalon a munkaszerződés szerinti munkaidő főszabály szerint a 8 órát (általános teljes munkaidő), készenléti jellegű munkakörökben pedig a 12 órát (hosszabb teljes munkaidő) nem haladhatja meg [Mt. 92. § (1)-(2) bekezdés].

Azt, hogy a munkavállaló mely munkáltató számára napi hány órában, milyen időbeosztás szerint végzi a munkáját, a felek megállapodására bízza a jogalkotó.

Tekintettel arra, hogy a munkaszerződés egy munkakörre szól, ezért az csak olyan munkakörre köthető, amely valamennyi munkáltatónál létezik. Elképzelhető például, hogy közös előtéren osztozó munkáltatók együttesen foglalkoztassanak egy recepcióst, aki valamennyiük számára egyidejűleg látja el feladatait. Arra ugyanakkor már nem kerülhet sor, hogy az egyik munkáltató számára recepciósként dolgozó munkavállaló a másik munkáltatónál – amikor éppen nem kell az érkező látogatókkal foglalkoznia – könyveléssel, a harmadiknál pedig szakfordítói feladatokkal foglalkozzon.

A munkaszerződésben kötelező tartalomként a feleknek meg kell jelölniük a munkabér fizetésére köteles munkáltatót [Mt. 195. § (2) bekezdés]. E döntésnek több szempontból is komoly jelentősége van.

Egyrészt a bért fizető munkáltató köteles a jogszabály szerint kötelező bejelentési, illetve adó- és járulékfizetési kötelezettségeket teljesíteni. Másrészt ugyanennek a munkáltatónak kell a munkavállalót a rehabilitációs hozzájárulás-fizetési kötelezettség során a statisztikai létszámába beszámítani [a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 23. § (1a) bekezdés]. Azaz, a munkabért fizető munkáltató statisztikai létszámában jelenik meg a munkavállaló, függetlenül attól, hogy az egyes munkáltatók számára hány órában végzi a tevékenységét. Természetesen többmunkáltatós munkaszerződés nem hozható létre kizárólag azzal a céllal, hogy a munkáltatók rehabilitációs hozzájárulás-fizetési kötelezettségüket minimalizálják, anélkül, hogy ténylegesen sor kerülne a munkaköri feladatok több munkáltató részére történő ellátására, ebben az esetben ugyanis színlelt szerződésről van szó, amely semmis [Mt. 27. § (2) bekezdés].

A munkavállalót védő garanciális szabály, hogy a munkabér fizetésére kijelölt munkáltató személyétől függetlenül a munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényeiért egyetemlegesen felelnek [Mt. 195. § (3) bekezdés]. Azaz, a munkavállaló elmaradt munkabérét vagy egyéb kárigényét a választása szerinti munkáltatóval, akár valamennyi munkáltatóval szemben érvényesítheti, attól függetlenül, hogy a munkaszerződés szerint melyik munkáltató köteles a munkabér fizetésére.

A munkaviszony megszűnésére, megszüntetésére alapvetően az Mt. általános szabályai irányadóak, azzal, hogy a felek eltérő megállapodásának hiányában a munkaviszonyt a munkavállaló vagy bármely munkáltató önálló jognyilatkozata (például felmondása) megszünteti [Mt. 195. § (4) bekezdés]. Természetesen ebből az is következik, hogy egy munkáltató döntése akár valamennyi munkáltató számára költségeket eredményezhet (pl. végkielégítés, felmentési időre járó munkabér stb.). Ez elkerülhető, amennyiben a felek megállapodnak – a munkaszerződésben – abban, hogy egy-egy munkáltató munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatától függetlenül a munkaviszony nem szűnik meg, a többi munkáltatóval az változatlanul fennmarad.

A megállapodás alapján sem lehet eltérni azonban attól, hogy a többmunkáltatós munkaviszony megszűnik, ha a munkáltatók száma egyre csökken.

Ekkor a munkavállalóval úgy kell elszámolni, mintha a munkaviszony a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt szűnt volna meg, azaz a munkavállaló jogosult lesz felmentési idejére járó munkabérére, valamint a munkaviszony tartamától függően végkielégítésre is [Mt. 63. § (2) bekezdés, 77. § (1) bekezdés c) pont és 195. § (5) bekezdés].

A munkáltatók közötti elszámolás

Mivel a munkabér kifizetésére egy, a felek által kijelölt munkáltató köteles, a munkavállaló azonban tevékenységét valamennyi munkáltató javára végzi, ez mindenképpen valamiféle elszámolási kötelezettséget eredményez a munkáltatók között. Az Mt. a munkáltatók egymás közötti elszámolásával összefüggésben nem állapít meg szabályokat, azt teljes mértékben a munkáltatók megállapodására bízza.

Elképzelhető, hogy a munkáltatók a munkabér és annak közterhei költségét egymás között egyenlő arányban osztják meg, ha a munkavállaló egyszerre valamennyi munkáltató részére végez munkát (például közös portás, recepciós), de elképzelhető, hogy a felek az egyes munkáltatókra fordított munkaidő arányában utólag, tételesen számolnak el egymással, vagy előre meghatározott arányban viselik a foglalkoztatás költségeit.

A munkabér megfizetésére kijelölt munkáltatónak az adott munkavállalóhoz kapcsolódó összes bér, illetve adó és járulék erejéig kötelezettsége keletkezik a munkavállalóval, illetve az adóhatósággal szemben, amely az alábbi két részből tevődik össze:

• a munkavállalóval kapcsolatos bér, illetve adó és járulékok kijelölt munkáltatóra eső része, amelyet bérköltségként és bérjárulékként mutat ki;
• a munkavállalóval kapcsolatos bér, illetve adó és járulékok összes többi munkáltatóra eső része, amelyet a többi munkáltatóval szembeni követelésként mutat ki.