Egyszerűsített foglalkoztatás

Ez a közkedvelt foglalkoztatási forma az elmúlt időszakban többször került a középpontba. A közteher mértéke már a minimálbértől függ, ráadásul februártól a százalékos mértéke is emelkedett. Július 1. után egy újabb módosítás lépett hatályba.

Éves 120 napos korlát – a munkavállalóra vonatkozóan

Korábban az volt a szabály, hogy minden munkáltató külön vizsgálta a rendelkezésére álló keretet, ami anno 90 nap volt. Az éves keret most 120 nap, viszont ezt már a munkavállalóra vonatkozóan kell vizsgálni.

Azaz, ha egy dolgozó egy munkáltatónál bejelentésre kerül, mondjuk, 100 napra, akkor egy másik munkáltató már csak 20 napra tudja őt bejelenteni.

Ha a munkáltató a bejelentéssel a keretet túllépi, a NAV automatikusan visszautasítja a bejelentést, és véget ér a kedvezményes közteherrel való foglalkoztatás lehetősége.

Már korábbi előadásokon is kérdés volt, hogy a NAV programja hogyan számolja a 120 napot az előre bejelentett foglalkoztatások esetén. Az a helyzet, hogy a program a benyújtott bejelentések (és törlések) alapján számol, vagyis a jövőbeli időpontra történő bejelentéseket is már figyelembe veszi, ha pedig törlik az adott bejelentést, akkor ezekkel a napokkal a keret újra növekszik.

Ha például a foglalkoztató most bejelent valakit októberre, összesen 20 nap alkalmi munkára, akkor egy másik foglalkoztató már azt fogja látni, hogy csak 100 nap maradt az adott munkavállaló keretéből. Ha ezt a 20 nap foglalkoztatási bejelentést később – a megfelelő határidőt tartva – visszavonják, akkor újra 120 nap lesz a keret.

Így akár az is lehet, hogy ha egy cég egy munkavállalót egész évre (mind a 120 napra) efósan szeretné foglalkoztatni, akkor már január elején bejelenti egész évre, mondjuk, minden hónapban 10 napra. Ezzel lefoglalja a 120 napot, másnak már nem lesz lehetősége bejelentést tenni. Olvasd tovább a cikket!A teljes cikk csak előfizetőink számára érhető el. Jelentkezz be a folytatáshoz, vagy csatlakozz az Irányadó előfizetők táborábaElőfizető vagyok, BEJELENTKEZEKELŐFIZETNÉK

További cikkek

Egyszerűsített foglalkoztatás
2025. szeptember |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

Több változás van a témában, ráadásul folyamatosan. A változások közül azt ragadom ki, hogy a 120 napos keretet hogyan számolja a rendszer. Az előre bejelentett napok csökkentik, a visszavont napok növelik a keretet. Az egyes bejelentési módok eltérő átfutási ideje érdekes szituációkat eredményezhet.

Érdekel
Egyszerűsített foglalkoztatáskivaszjaszochotaoTbj
2024. november |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

A kisvállalati adó két terület adóztatását váltja ki: az eredményesség utáni társasági adót és a foglalkoztatás utáni munkáltatói járulékterheket. Pontosabban a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást. De vajon mi a helyzet az egyszerűsített foglalkoztatás, vagy akár az ekho eseteivel?

Érdekel