Webshopot üzemeltető átalány- adózó egyéni vállalkozó

Figyelem! Ez a tartalom már több mint 90 napos. A benne közölt információk nem feltétlenül felelnek meg az éppen aktuális szabályozásnak.

Webáruházat üzemeltetni már egyáltalán nem kuriózum, sok kisebb vállalkozás foglalkozik ezzel a kereskedelmi formával. Az egyéni vállalkozók esetén az átalányadózás a kisebb volumenű kereskedelemre egy kedvező adózási forma. Példabeli esettanulmányunkban harmadik országból, és közösségből szerzi be a terméket, belföldön és a közösségbe értékesíti. Vegyük sorra az egyes adónemeket.

Személyi jövedelemadó, járulék, szociális hozzájárulási adó

Az átalányadózó egyéni vállalkozók közül a kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet folytatókra a 90%-os költséghányad vonatkozik. Fontos megállapítani, hogy a 90%-os hányad nemcsak a klasszikus, üzlettel rendelkező kiskereskedőkre vonatkozik, hanem a webshopokra is.

Hangsúlyos azonban az, hogy megőrizzük a webshop kiskereskedelmi jellegét. Azt nyilván nem fogja tudni a vállalkozó kiszűrni, hogy a vásárló mit tesz a termékkel (saját célú használat, továbbértékesítés), viszont a mennyiségi korlátok beállításával elejét tudja annak venni, hogy nagykereskedőnek állítsa be az adóhatóság.

Ha nagyon kukacosak akarunk lenni, akkor elég akár egy nagyobb tételű vásárlás is, amivel a nagykereskedelmi tevékenység megvalósulhat, és ez az egy ügylet a 40%-os költséghányadba viheti át a vállalkozást egész évre vonatkozóan.

Természetesen a józan ész fog dönteni, azaz, ha van egy vevő, aki ruhák esetén a teljes méretválasztékot megvenné, akkor arra sajnos nemet kell mondania az eladónak. Igenis rágni kell ezt a csontot, az adóhatóság nagyon szereti a webshopokat vizsgálni, és már nem csak arra kíváncsiak, hogy ad-e a webshop számlát vagy nyugtát. A viszonylat magas ellenőrzöttségi szinthez az is hozzátartozik, hogy a vevők gyakran tesznek bejelentést a webshopokra, általában a minőségi vagy egyéb kifogásaikat vezetik le ilyen módon, ha nem jutnak dűlőre az eladóval.

Ha a kiskereskedelmi jelleg tartható, akkor az átalányadózók adómentes jövedelme 1 600 800 forint, ami azt jelenti, hogy az adómentes bevételi értékhatár esetükben 16 008 000 forint lesz.

A járulék és a szocho tekintetében a főállású átalányadózó vállalkozásokat a minimálbér utáni járulék- és szochokötelezettség terhe nyomja az adómentes bevételi értékhatár alatt is. Heti 36 óra munkaviszony vagy nyugdíj mellett folytatott vállalkozói tevékenység már sokkal kedvezőbb kilátású, ebben az esetben a személyi jövedelemadó-mentességet eredményező bevételi értékhatár kiterjed a járulékra és a szochóra is.

Általános forgalmi adó

A webáruházak között egyre több az igen kicsi vállalkozás is, tehát érdemes az alanyi adómentes és az áfafizetésre kötelezett jogállású kategóriákat külön-külön tárgyalni.

Alanyi adómentes jogállás

Az alanyi adómentesség – mint tudjuk – nem mindenféle áfafizetési kötelezettség alól védi meg az adóalanyt. Így például a termék importja esetén mindenképpen kiveti az adót az adóhatósága az alanyi adómentes jogállású vállalkozásra is. Közösségen belüli termékbeszerzés esetén az évi 10 000 euró alatti beszerzések esetén nem kell a hazai 27% adót megfizetni, ellenben az értékesítő közösségi tagállam adómértékével számolni kell. Mivel ez utóbbi adó általában kisebb, mint a magyar áfa, ezért praktikus a 10 000 euró értékhatár átlépéséig halasztani a belföldi adófizetési kötelezettséget.

Külön érdemes arra is figyelni, hogy a 10 000 eurót 250 Ft-tal kell még mindig váltani, azaz valójában 2,5 millió forintnak megfelelő beszerzésig nincs belföldi adófizetési kötelezettség. Mindez azért nagyon fontos, mert ha a mai, nagyjából 400 forintos árfolyammal számolunk, akkor a 2,5 millió forint alapján mindösszesen csak 6250 eurót kapunk, tehát a valós értékhatár ez az euróösszeg.

Az alanyi adómentes adóalany az előbbi fizetendő adók egyikét sem helyezheti levonásba, kivéve a közösségen belüli teljesítési helyű termékértékesítéseket. Azaz, ha a vevője közösségi nem adóalany, akkor a beszerzéskor felszámított adó levonható, cserébe a külföldi áfát fel kell számítani. Itt jön még képbe a másik 10 000 eurós szabály, ami azt mondja, hogy a közösségi nem adóalany vevők felé éves szinten eddig az értékhatárig lehet még alanyi adómentes minőségben értékesíteni, afelett már kötelező a külföldi áfát felszámítani. Ez utóbbi esetben nem kötelező, de erősen javasolt az OSS-felületen keresztül az adót megfizetni.

Külön érdekesség, hogy ez utóbbi 10 000 euró esetén az árfolyam 310 forinton van rögzítve, ami az előző gondolalatmenet mentén azt jelenti, hogy a jelenlegi 400 forintos árfolyammal számolva 7750 euró a valós értékhatár.

Általános szabályok szerinti adófizetési kötelezettség

Áfafizetésre kötelezett jogállású vállalkozóként a közösségen belüli beszerzés után fizetnie kell a belföldi 27%-os áfát, és az importra tekintettel is felszámítja az adóhatóság ugyanezt az adómértéket.

Mindkét esetben felszámított adó levonható, azzal, hogy
  • belföldi vevő esetén 27%-os adót kell fizetni;
  • közösségen belüli nem adóalany vevő esetén az adott ország szerinti adót kell fizetni (javasolt OSS-felületen keresztül);
  • harmadik országbeli vevő esetén pedig adómentes a termékexport.

Az alanyi adómentes jogállás és az áfafizetési kötelezettség közötti jogállás kihatással van a jövedelmezőségre is. Vegyük azt a példát, hogy 10 000 forintnak vagy annak megfelelő nettó értékben történik meg a termék beszerzése a közösségből és harmadik országból. A fogyasztói ár 18 000 forint vagy annak megfelelő összeg, és a példa kedvéért legyen egy belföldi és egy közösségi vevőnk. A példabeli esetben mind a beszerzési, mind az eladási közösségi államban 19% az áfamérték.

Nézzük meg azt, hogyan alakul a jövedelmezőség az alábbi lehetséges esetekben. A példában az alanyi adómentes vállalkozó a közösségi értékesítésnél átlépi a 10 000 eurót, azaz fizet külföldi áfát, viszont a közösségi beszerzései tekintetében nem lépi át a 10 000 eurót, azaz alanyi adómentes minőségben nem fizet közösségen belüli termékbeszerzésre áfát.

 

Esetek

Számítás
Alanyi adómentes jogállás Általános szabályok szerinti áfafizető
Harmadik országból történő beszerzés, belföldi vevő A beszerzéskor 2700 forint áfa nem levonható. A 18 000 forintos fogyasztói árral számolva a jövedelem 5300 forint A beszerzéskor felszámított áfa levonható, tehát 10 000 forint a beszerzési ár. A 18 000 forint bruttó árból az áfa 3826 forint, tehát a haszon 4174 forint
Harmadik országból történő beszerzés, közösségi vevő A beszerzéskor 2700 forint áfa levonható. A 18 000 forintos fogyasztói árral számolva az áfa 2874 forint, tehát a haszon 5126 forint
Közösségből történő beszerzés, belföldi vevő A beszerzéskor felszámított 1900 forinti külföldi áfa nem levonható. A 18 000 forintos fogyasztói árra számolva a jövedelem 6100 forint. A beszerzéskor felszámított belföldi áfa levonható, tehát 10 000 forint a beszerzési ár. A 18 000 forint bruttó árból az áfa 3826 forint, tehát a haszon 4174 forint
Közösségből történő beszerzés, közösségi vevő A beszerzéskor felszámított 1900 forinti külföldi áfa nem levonható. A 18 000 forintos fogyasztói árra számolva a jövedelem 6100 forint A beszerzéskor felszámított belföldi áfa levonható, tehát 10 000 forint a beszerzési ár. A 18 000 forintos fogyasztói árral számolva az áfa 2874 forint, tehát a haszon 5126 forint

Az esetek nem titkolt célja az volt, hogy rávilágítsak arra, ameddig csak lehetséges, addig az alanyi adómentes jogállást érdemes tartani.

További cikkek

áfa
2024. február |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

A fő kérdés, hogy terméket vagy szolgáltatást értékesítünk. Lehet a külföldi vevő nem adóalany vagy adóalany. Változik-e a vevők jellegétől az, hogy hogyan kell bizonylatolni az értékesítést? Vannak-e a nem nyomdai minőségben kinyomtatott formában történő értékesítés esetére különleges bizonylatolási szabályok?

Érdekel
áfa
2024. augusztus |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

A pénzforgalmi áfa szabályát a megjelenésekor az új „áfacsodának” tekintették. Talán nem lett olyan átütő ereje, mint ahogyan a jogalkotók gondolták. Arra jó, ha valakinek az a problémája, hogy miért kell áfát fizetni, ha még a pénzét sem kapta meg, akkor lehet válaszolni: miért nem választottál pénzforgalmi áfát? A témával kapcsolatban két érdekes eset.

Érdekel