Követelések év végi értékelése

A mérlegkészítés időszaka

A mérlegkészítés időszakában nagy figyelmet kell fordítani a zárlati teendőkön belül az értékelés témakörére.

A zárlati teendők hosszú sorát lehetne felsorolni, amivel foglalkoznunk kell a mérlegkészítés időszakában, azonban első körben szükséges tisztázni három fogalmat, három időpontot, ami jelentősen meghatároz(hatja)za az értékelést. A fordulónap (FN), ami fő szabály szerint december 31., a beszámoló közzétételének határideje, ami a fordulónapot követő ötödik hónap utolsó napja, azaz maradva a fő szabálynál, május 31. Illetve e két időpont közé eső mérlegkészítés időpontját (MK), amit minden vállalkozás a saját számviteli politikájában határoz meg jellemzően minden vagyonelemre egységesen, pl. március 31., és a beszámoló elfogadásának időpontját, ami a taggyűlés, közgyűlés tényleges dátuma.

A vagyonelemek értékelése, a szükséges értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés meghatározása során minden esetben a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információkból kell kiindulni.

A kulcs: az egyenlegközlők

A cikkben a követelések év végi értékelése kap hangsúlyt, mely során első lépésben meg kell határozni a követelések fordulónapi állományát. Az Sztv. 69. §-a alapján minden vagyonelemet leltárral kell alátámasztani. A követelések esetében függetlenül attól, hogy azok a befektetett pénzügyi eszközök (pl. tartósan adott kölcsönök), vagy a forgóeszközök között (pl. adott előlegek, vevőkövetelések) kerülnek kimutatásra, a leltározás módja a külső megerősítés kérése, azaz az egyenlegközlők visszaigazoltatása.

Az egyenlegközlők visszaigazoltatása során a gyakorlatban öt (hat) dolog szokott kiderülni:

1. A vevő nem ismeri el a teljesítést, nem vagy nem teljes értékben fogadta/fogadja be a számlát, ilyenkor az ügylet minden körülményére figyelemmel a vállalkozás döntése, hogy peresíti a követelést, vagy számlahelyesbítést küld (ilyen elméletben nem lehetséges, mert csak teljesítésigazolás alapján történhetne a számlázás).
2. A vevő nem kapta meg a számlát korábban, és másolatot kér róla.
3. A vevő (átmeneti) likviditási problémái miatt jelzi, hogy a fordulónapi egyenleget elismeri, de a fizetési határidőt nem tudja tartani.
4. A vevő nem jelez vissza.
5. A vevő elismeri a fordulónapi egyenleget.
6. (Ha január végén küldjük ki az egyenlegközlőket fordulónapi egyenleggel minden vevőnek, annak is, aki egyébként januárban fizetett, akkor várhatón tömegesen találkozunk azzal a visszajelzéssel, hogy az egyenleget nem ismerik el, mert annak pénzügyi teljesítése megtörtént január x-én.) – No comment!

Az év végi értékelés során az 1-4. pontokban felsorolt esetekre, partnerekre szükséges kiemelt figyelmet fordítani, és bár sokszor ez a feladat az ügyvezetőé lenne, a mikro- és kisvállalkozások esetében sajnos sokszor ez a könyvelőre hárul.

Első esetben az ügyvezető döntése, hogy mik lesznek a szükséges lépések, és annak megfelelően kell a számvitelben elszámolni a tételeket.

A második esetben nincs külön könyvelési tétel, de a számlamásolat küldése után még a mérlegkészítés időszakában célszerű egy második körös egyeztetés, nehogy az első esetről (el nem ismert követelés) legyen szó.

A harmadik eset a korosítási tábla alapján kell, hogy megítélésre kerüljön. Itt kell megjegyezni, hogy a vállalkozások a saját számviteli politikájukban kell, hogy rögzítsék a követelések értékelési elveit. Ez jellemzően, de nem szükségszerűen korosítási tábla formájában történik. A gyakorlatban többféle korosítási táblával lehet találkozni, azonban arra fel kell hívni a figyelmet, hogy minden esetben alkalmazni kell az egyedi értékelés elvét. Azaz például, ha egy lejárt követelést értékelünk, akkor figyelembe kell venni, hogy van-e mögötte fedezet vagy egyéb biztosíték. A fedezettel biztosított követelésekre történő értékvesztés-elszámolás nem megalapozott, függetlenül a korosítási táblától (persze figyelembe kell venni a fedezet értékét, illetve az abból várhatóan befolyó összeget). Illetve, ha egy adott partnerrel szemben több időpontban keletkezett követelésünk van, akkor minden esetben a teljes összegre vonatkozóan kell elszámolni a legrégebbi követelés által meghatározott értékvesztés mértéket. És persze nem szabad elfelejteni, hogy csak a mérlegkészítés időpontjáig ki nem egyenlített követelésekre lehet értékvesztést elszámolni.

Jellemzően a negyedik esetben kell vizsgálni a hitelezési veszteséget, azaz, hogy az az adott nyitott követelés nem minősül-e behajthatatlan követelésnek.

Bár sokszor az 5. pontban említett esetben is tudomására juthat a vállalkozásnak a mérlegkészítés időszakában olyan információ (pl. felszámolási eljárás megindítása), ami értékvesztés elszámolását, vagy hitelezési veszteségként történő leírást indokol, ez az az eset, amikor alapvetően nincs egyéb teendő.

Behajthatatlan követelés

Behajthatatlan követelés: az a követelés,

a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság – nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján – vélelmezhető),

b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,

c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,

d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása „igazoltan” nem járt eredménnyel,

f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,

g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült.

A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell.

A gyakorlatban a behajthatatlan követelés esetei közül talán az e) pont alkalmazásával kapcsolatban merül fel a legtöbb kérdés. Ebben az esetben megint csak a számviteli politikában kell rögzíteni, hogy a vállalkozás esetében a „költség-haszon elv” alapján milyen nagyságrendű követelések leírása elfogadható. Erre vonatkozóan a szakma nagy része a 200 ezer forintos „hüvelykujjszabály” alkalmazását látszik elfogadni, ami a mikrogazdálkodói beszámoló készítésére vonatkozó kormányrendelet megjelenése óta nem igazán kifogásolható.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a hitelezési veszteségként történő leírás a taóban is elfogadott ráfordítás (kivéve az f) és g) pontokban említett eseteket).

És ha már taoszabályoknál tartunk, fontos megjegyezni azt is, hogy a számvitelben alkalmazott behajthatatlan követelés fogalma eltér a taóban alkalmazott fogalomtól, hiszen a tao által alkalmazott fogalom bővebb (lehet), mert tartalmazza a 365 napon túl lejárt követelés 20%-át. Azzal, hogy az adóalap-csökkentés feltétele a számvitelben az értékvesztés elszámolása.

Mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozásokra vonatkozó sajátos szabályok

A mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozások esetében a szabályozás egyértelmű: a 200 ezer forint alatti, 180 napja lejárt követelések behajthatatlan követelésnek minősíthetőek (azaz itt is alkalmazandó az egyedi értékelés elve, és ha az adott követelés pl. fedezettel biztosított, akkor nem indokolt a behajthatatlan követelésként történő elszámolás), míg a 200 ezer forint feletti, behajthatatlannak nem minősülő tételek esetében az alábbi korosító tábla alkalmazandó (kötelező alkalmazás):

*Fontosnak tartom kiemelni, hogy az „időtáv” meghatározását a mérlegkészítés időpontjához kell megtenni (és nem a fordulónaphoz kell viszonyítani).

Könyvviteli elszámolás

Mind az értékvesztést, mind a behajthatatlan követelést 86. Egyéb ráfordításként kell elszámolni. A 86. számlacsoporton belül azonban indokolt külön vezetni az értékvesztéseket, hiszen az eredménykimutatás információs sorában az egyéb ráfordítások sor alatt be kell mutatni a tárgyévben elszámolt értékvesztés összegét. Jellemzően a vállalkozások a 866. Értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés főkönyvi számlát alkalmazzák.

T 866. Értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés – K 3×9. Követelések értékvesztése

A hitelezési veszteség elkülönítése a 86. számlacsoporton belül a társaságiadóalap-módosító tételek beazonosítása miatt indokolható, erre a célra jellemzően a 869. egyik alszámlája kerül alkalmazásra. Pontosan a társaságiadóalap-módosító tételek beazonosítása miatt indokolt a 869-esen belül külön alszámlára könyvelni a hitelezési veszteségnek minősülő elévült, illetve bíróság előtt nem érvényesíthető követelések összegét, mivel ezeket nem lehet adóalap-csökkentő tételként elszámolni.

T 8691. Behajthatatlan követelés – K 31–36. Követelések (bekerülési értéken)

vagy

T 8692. Behajthatatlan követelés (AA-növelő*) – K 31–36. Követelések (bekerülési értéken)

*Tao 3. számú melléklet A) 10. pont: Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások