A saját tőkével a mérlegfőcsoportnak jellemzően két okból lehet nem elegendő összege, vagy akár negatív előjele. Elképzelhető, hogy van jegyzett, de még be nem fizetett tőke, illetve lehet felhalmozott veszteség az eredménytartalékban. Nem csak a ténylegesen negatív előjelű sajáttőke-összeg jelent problémát, hanem az is, ha a saját tőke az adott társasági formára előírt jegyzett tőkeminimumot nem éri el (kft. és rt. esetében).
Nem megfelelő összegű saját tőke kezelése

Jegyzett, de még be nem fizetett tőke
Sok esetben a korlátolt felelősségű társaság alapítása a kötelező hárommillió forintos jegyzett tőkével csak néhány százezer forint tényleges befizetéssel történik. Ennek megfelelően számos beszámolóban találkozhatunk a Jegyzett, de még be nem fizetett tőke mérlegsorral. Fontos ellenőrizni a társasági szerződésben, hogy a tulajdonosok milyen határidőt, határidőket és rendezési módokat határoztak meg önmaguknak, hogy a határidő közeledtére figyelmeztetni tudjuk őket, illetve felhívjuk a figyelmüket az esetlegesen fennálló sajáttőke-problémára. „Ha egymást követő két üzleti évben a társaság saját tőkéje nem éri el az adott társasági formára kötelezően előírt jegyzett tőkét, és a tagok a második év beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak, e határidő lejártát követő 60 napon belül a gazdasági társaság köteles elhatározni átalakulását. Átalakulás helyett a gazdasági társaság a jogutód nélküli megszűnést vagy az egyesülést is választhatja.” (Ptk. 3:133. §)
Negatív eredménytartalék
Az eredménytartalék abban az esetben vesz fel negatív előjelet, ha a korábbi évek vesztesége abszolút összegben meghaladja a korábbi évek nyereségét.
A lekötött tartalék képzése miatt keletkező negatív eredménytartalék önmagában nem jelent problémát a saját tőkére, hiszen az eredménytartalékból történő lekötött tartalék képzése csak a saját tőkén belüli tőkeátrendezést jelent.
Ismét beszámolókészítési határidőhöz értünk, ami lehet a második üzleti évi beszámolója, ahol már problémás a sajáttőke-helyzet, így vagy pótbefizetéssel, vagy a még be nem fizetett tőke rendelkezésre bocsátásával, vagy értékhelyesbítéssel, vagy kötelezettségelengedéssel kell rendezni a sajáttőke-helyzetet.
Pótbefizetés
A pótbefizetés jogi szabályozása némileg változott az új Ptk. bevezetésével. Ma már nem kötelező eleme a társasági szerződésnek a pótbefizetés előírása ahhoz, hogy a taggyűlés ténylegesen dönthessen a pótbefizetésről. Ha azonban benne van akár a megengedő, akár a tiltó szabály, akkor aszerint kell működni.
A pótbefizetés teljesítésének módját (pénzbeli vagy nem pénzbeli), ütemezését, határidejét a pótbefizetést elrendelő taggyűlési határozatban kell meghatározni. Nem pénzbeli formára vonatkozó követelmények azonosak a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásra vonatkozó követelményekkel.
A pótbefizetés teljesíthető a korábban a tulajdonos által tagi kölcsönként befizetett összeggel is. Valójában itt egy nem pénzbeli teljesítésről van szó.
Késedelmes teljesítés vagy a teljesítés elmulasztásának jogkövetkezménye azonos a vagyoni hozzájárulás nem teljesítésének szabályaival.Olvasd tovább a cikket!A teljes cikk csak előfizetőink számára érhető el. Jelentkezz be a folytatáshoz, vagy csatlakozz az Irányadó előfizetők táborába
További cikkek
Elkésett számlák, nem számlázott szállítások
Az online adatszolgáltatás világában talán az már kevesebbszer fordul elő, hogy egy-egy bejövő számla elkallódik, az ügyvezető/ügyfél csak hetekkel, hónapokkal később találja meg és adja le könyvelésre. Az viszont továbbra is gyakori, hogy a tényleges teljesítéshez képest nem vagy csak késve állítanak ki számlát.
ÉrdekelNyereségminimum és a tagi kölcsön
A nyereségminimummal és a tagi kölcsönnel kapcsolatos kérdések általában egymástól függetlenül merülnek fel. És talán nem is gondolunk arra, hogy ha csak átmeneti likviditási megoldásként teszünk tagi kölcsönt a cégbe, akkor is növekedhet a nyereségminimum alapja. A szabály nem új, de az év végi zárás előtt talán érdemes ismét áttekinteni.
Érdekel