címke: kata
Adónemváltás bevételei
Az egyéni vállalkozók esetében akár háromféle adózási mód is előfordulhat, így az ezek közötti váltásoknál mindig nagy kérdés, hogy mikor melyikhez kell az adott bevételeket hozzáadni. Az szja-bevallások főszezonjában foglaljuk össze a tudnivalókat.
ÉrdekelKatások rémálma: a kifizetőtől szerzett bevétel
És itt persze nem csak a cégekkel kötött szerződésekre kell gondolni. Beszéljünk a támogatások kezeléséről, önkéntes egészségpénztáraktól kapott utalásokról, vagy a MOHU-hulladékfelvásárlásokról.
ÉrdekelEgyetemisták társadalombiztosítási jogállása
Az egyetemi hallgatók sokszor kerülnek olyan élethelyzetbe, hogy tanulmányaik mellett kereső tevékenységet is folytatnak munkaviszonyban, egyéni vagy társas vállalkozóként. Az alábbiakban a hallgatók társadalombiztosítási jogállását, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságait, egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségét, vállalkozási tevékenységére vonatkozó szabályokat tekintjük át – a teljesség igénye nélkül –, mellyel igyekszünk segítséget nyújtani a felmerülő kérdésekre.
ÉrdekelÉv végi hajrában
Az év utolsó negyedévében sokat tehetünk annak érdekében, hogy a pillanatok alatt elérkező zárási munkálatokat előkészítsük. Ebből szemezgetünk, hátha tudunk segíteni egy-két kollégának abban, hogy könnyebb legyen a 2024-es év első 5 hónapja.
ÉrdekelKedvezményszabály alkalmazása gyermekgondozási díj esetén
Az alábbiakban a gyermekgondozási díj mint speciális szabály alkalmazhatóságára vonatkozó szabályokat tekintjük át – a teljesség igénye nélkül –, mellyel igyekszünk segítséget nyújtani a felmerülő kérdésekre.
ÉrdekelSzünetelő egyéni vállalkozók
Amikor egy újonnan induló vállalkozásnál a vállalkozási formát választjuk, akkor az egyéni vállalkozók mellett egy nagyon fontos érv áll: ha a vállalkozás átmenetileg nem működik, akkor lehet szüneteltetni. Ezalatt meg lehet úszni a járulékfizetési kötelezettséget, de cserébe, természetesen, a vállalkozás nem végezhet tevékenységet.
ÉrdekelKatás egyéni vállalkozók végzett tevékenységei
A kisadózó egyéni vállalkozók kerülhetnek olyan élethelyzetbe, hogy átmenetileg valamilyen oknál fogva – rövid időtartamra – a vállalkozói nyilvántartásban szereplő tevékenységet magánszemélyként végeznék. A kérdés, hogy munkaviszonyban vagy a Ptk. hatálya alá tartozó megbízási jellegű jogviszonyban, esetlegesen egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyban végezhetik-e, vagy kisadózó adózási lehetőségét elveszítik. Az alábbiakban e kérdéskört érintő szabályokat tekintjük át – a teljesség igénye nélkül –, mellyel igyekszünk segítséget nyújtani a felmerülő kérdésekre.
ÉrdekelKapcsolt vállalkozások fogalmának értelmezése „kicsiben”
A katások új szabálya miatt a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos kérdések áthelyeződtek a kisebb vállalkozásokra. Két egyéni vállalkozó kapcsolt vállalkozás-e? Egyéni vállalkozó és a többi családtag tulajdonában lévő társaság kapcsolt vállalkozás-e? Közvetlen és közvetett befolyás összeszámításának szabálya. Mi a helyzet a nonprofit szervezetekkel: egyesület és vállalkozás kapcsolt-e a személyi összefonódásból adódóan?
ÉrdekelEsettanulmány egy KATÁ-s életéből
Esetünkben egy másodállásos katás egyéni vállalkozóról lesz szó. Csed folyósítása mellett szünetelteti katás vállalkozását, de előfordulhat, hogy ezen időszak alatt időnként mégis munkát végez. Foglalkoznunk kell a törthónapok kezelésével is.
Érdekel